
2010. május 13-15.
Győr. Egyetemi csarnok.
Mint eddig minden évben, idén is számíthatnak arra, hogy valami újat, érdekeset és izgalmasat mutatunk Önöknek.
Szokásunkhoz híven a nagy egyetemi csarnokban lesz a fő standunk, ahol üzletágainkkal és üzletág vezetőinkkel találkozhatnak.
Az Autonet Service Manager a barát, segítség és tanácsadó amelyre Önnek szüksége van. A program, mely a legújabb üzletvezetői tudástár alapján lett kifejlesztve, magába foglalja számos szervizes szakember - akár igazgatók vagy műhelyvezetők, vagy akár az ehhez hasonló programok egyszerű felhasználói - tapasztalatát és a rendelkezésére bocsájtja ezt a tudást a mindennapi munkájához elvégzendő lépésekben.
A program alakíthatósága fantasztikus, lehetővé teszi bármilyen létező munkafolyamat esetében az optimális lépések konfigurálását, ezáltal aprólékosan lekövethetővé válik mindegyik alkalmazott tevékenysége bármelyik munkakörben, mindegyik ügyfél és autó kezelése, mindegyik elvégzett munkálat vagy alkatrész (bárhol is legyen az, a beszállítónál, a saját raktárban vagy a műhelyben).
A program hátterében álló alapos ismeretek a mindennapi munkájának minden mozzanatában segítik, mint például a tevékenységek betervezésétől és megszervezésétől egészen az ügyfelek azonosításáig és nyilvántartásáig, vagy az alkatrészek azonosítása, ellenőrzése, rendelése és kezelése, a karbantartási és javítási munkálatok elvégzése. Továbbá a szükséges technikai ismereteket és adatokat is a rendelkezésére bocsájtja és segítséget nyújt az összes irat összeállításában, nyilvántartásában és kiállításában: rendelések, átvétel, számlák, nyugták stb. A folyamatban levő tevékenységek minden aspektusa fellelhető ebben a programban, melyik segít véghezvinni, lekezelni, ellenőrizni és részletesen ellemezni minden műveletet.
A fent elsorolt dolgokat egyetlen egy program tartalmazza, nem szükséges több tíz - többé vagy kevésbé kompatibilis vagy többé vagy kevésbé az Ön igényei szerint optimizált vagy konfigurált - programban való navigálás, több tíz fizetnivaló számla között. Weboldalunkon fedezze fel a program használatának előnyeit, már csak azért is, mivel még nagyon sokat lehet elmondani róla.